New England Patriots az én szememmel

Minden jó, ha jó a vége..Patriots nélkül nincs év vége :)

2017. december 31. - topin

Ha az utolsó mérkőzésen is nyerni tud a Patriots, akkor első helyen végez az AFC-ben az alapszakaszban, ezzel megszerezve a hazai pálya előnyét végig a rájátszás során. Rögös volt az út, amíg „elvergődött” idáig a társaság, de karnyújtásnyira a siker és bizony van okunk bizakodni egy újabb Super Bowl részvétel kapcsán.

710x380-20150112-afc-championship.jpg

Az alapszakasz legfontosabb meccsét a Steelers vendégeként játszottuk és drámai összecsapáson sikerült behúzni a győzelmet. A Tom Brady – Rob Gronkowski duó végigrepesztett a pályán ellentmondást nem tűrően az utolsó 2 percben, és amikor Dion Lewis feltette a pontot az i-re egy TD-t érő futással, akkor az alsó szomszéd könnyen lehet azt gondolta 9.2-es földrengés rázta meg a házat.

duborges.gif

Bár szerintem az összes szomszéd tudta a TD pillanatában, hogy ismét alkotott a Patriots, ahogy az idén során már többször. Az alattunk lakó az ugrálást követő dübörgést, oldalsó pedig a győzelmi mámor pillanatában kiszakadó harci üvöltéseket nyugtázhatta álmából felriadva. Másnap több összehúzott szemöldökű lakó is mérgesen az „azért gratulálok” elismerő mondattal tudatta velem, hogy észlelték a jelenséget. Hiába, van aki a felújítást, javítást írja ki a házba, mifelénk a Patriots meccset kell előre jelezni a többieknek, hogy tudjanak felkészülni füldugóval és egyéb felszerelésekkel.

Vélhetően a védelem is eufórikus pillanatokat élt át velem együtt, és lehet ők is vad online üzengetésbe kezdtek a telefonjukon, hogy minden másik csapatnak szurkoló sületlen ismerősüknek tudtára adják hajnal felé, hogy micsoda kiba..ööö óriási nagy csapat a Patriots,  mert össznépien is csak szemmel verni tudták Juju Smith-Shustert, aki egy 69 yardos nyargalás után volt hajlandó földre kerülni.

 

Jordan Richards járt az élen a fesztivál hangulatban, ő ugyanis ahelyett, hogy 8 yardnál megállította volna a fiatal elkapót, inkább átadta magát a feelingnek és nyomott egy hidat a buli hangulatban. Elmondani nem tudom, a szerencsétlen flótás édesanyja, aki ugye semmiről nem tehetett, mennyit csuklott az elkövetkező 2 percben. Hogy ez az állapot nála megszűnt, azt a Steelersnek köszönheti, ugyanis előbb Jessie James volt dadogós kezű, ami az Ő nevével nem túl jó előjel. És egy biztos ziccer helyzet vagy touchdown helyett incomplete passzt sikerült összehoznia. Mondanom sem kell, amíg erre felhívták a figyelmem a szobában Haki Tamás est zajlott, már ha kifütyülték volna a számat elhagyó csúnya szavakat. Elég hangzatos koncertet rittyenthettem volna pikkpakk. Aztán a következő percben, megint ébredhetett a lakóház apraja nagyja, az Interceptiön pillanatában ugyanis minden feszültség kiszakadt

aaaa.gif

111.gif

és zergéket megszégyenítő szökelléseket mutattam be, amik a földet éréskor földrengésszerű riadalmakat okozhatott az alsó szomszédnál (újfent). 

szomszed2.gif

 

Amúgy volt már olyan, amikor olyan emberrel néztem a meccset, akit teljesen hidegen hagy az amcsifoci, de elmondása alapján igazán élvezetes volt az eltöltött idő és megkedvelte a játékot, sőt kedvencet is választott a hazafiaktól az elmesélt anekdoták nyomán.

aaaaa2.gif

Mivel minden fórumon kivesézték már, hogy jogos volt és szabályszerű a megítélt TD elvétele a visszanézés után, így ezzel nem foglalkoznék. Ahogy azzal sem, hogy karácsonyi ajándék gyanánt, szenteste egy győzelmet adtak a fiúk a rajongóknak ajándékba a Bills ellenében. Azzal sem nagyon szaporítanám a karaktereket, hogy a Jets ellen mennyire hatalmas favoritok vagyunk és hogy kötelező a győzelem. Amiről ezúttal írni szeretnék az Tom Brady, Harrison érkezése és Jimmy Garoppolo.

Tom Brady az elmúlt 5 meccsen elég kétarcú teljesítményt nyújt. 8 TD a 6 INT ellenében és rapszodikus támadósorozatok mellett game winning driveok. Nagyon látványos a pontatlanság és több esetben érthetetlen döntések előzik meg a dobásokat. TB ennyire rosszul a 2002-es évben teljesített eladott labdák terén, akkor volt zsinórban 5 meccses sorozata UTOLJÁRA. Ráadásul egész évben mindössze 2 interceptiönje volt a Maimi elleni első derbiig. Azóta meg zsinórban ötödik meccsén is összehozott egyet, úgy hogy volt egy három mecces sorozat közben, ahol mindössze 2 TD-re futotta tőle.

brady6_0.gif

 

 Láthatóan zavarja valami a dobásoknál, és itt nem a középről érkező nyomásra gondolok, vagy a támadófal viszonylag gyengébb munkájára, akik 10 sacket engedtek ezen az 5 meccsen. Sokkal inkább a döntésekkel és a kivitelezéssel akad probléma. A második Miami meccsen, amit elvesztettünk, látszott először ez a fajta probléma. A passzokat rendszerint alul dobta és volt, amikor Tim Tebow jutott eszembe egy-egy méterekkel az elkapó előtt landoló laszti láttán. Persze, azért aggódni  nem aggódok, hiszen ha valaki, akkor Tom már ezerszer bebizonyította, hogy nem lehet leírni, és ha kikecmereg ebből az Achilles-ín  sérüléséből, akkor ismét gond nélkül üzemelhet a támadósorunk sarokpontja.  Egész évben az volt az érzésem, hogy jelentősen tartalékolunk a playoffra az offensive playbook kinyitásával. Ennek oka lehetett a rengeteg sérült az elkapóknál, illetve hogy számtalan esetben már korán eldőlt a mérkőzés és ilyenkor legendásan zárunk minden érdemi játékhívást. Amúgy Tomlinék oldaláról is látható volt változás, hiszen egész évben zónázott a secondary, míg most először man to man feladatokat kaptak kivétel nélkül a defensive backek. Ez egyértelműen nekünk szólt, ide tartogatták meglepetésként, és bőven meg is leptek vele minket. Tartja magát a szóbeszéd, hogy a Pats a már eldőlt/megnyert meccseken meccs közben is bezárja a playbookot, hogy ne tudjanak készülni belőlünk a csapatok. Illetve minden évben van több olyan játék támadóoldalon főleg, amiket kifejezetten a rájátszásra tartogatunk. Emlékezhetünk tavaly a főcsoportdöntőben elővett Flea Fickerre, ami után Hogan szerzett TD-t. 

ficker.gif

 

Mivel a play off első körében bye weeken vagyunk, így 2hét alatt kipihenheti magát a fáradt Hazafi sereg. Ezer sebből vérző csapategységek kis szusszanással újra feltöltődhetnek és visszatérhetnek a maródi játékosaink. Van Noy különösen fontos visszatérő lenne, ahogy James Harrison is lehet kulcs szereplő a rájátszás során. Óriási tweeter háború és üzengetés mellett ugyanis Bill Belichick leigazolta a Steelers legendáját. A sebessége nem a régi, hiszen 39 éves már. De jelenléte az öltözőben jelentősen emelheti az amúgy is erős morált. Tapasztalata szó szerint aranyat érhet, a toldozott-foldozott linebacker sorban. Passz ellen coverageben nem nagyon számíthatunk rá, de ha sikerül szituációs játékosként, egyértelmű passz szituációknál pici nyomást generálnia, már előrébb vagyunk vele a pályán is, nem csak az öltözőben.

harrison2.gif

Nagy csodát nem várok vele kapcsolatban. Nem fog annyit erősödni vele ez a védelem, mint amennyire a múltbeli teljesítménye alapján gondolják páran. Az viszont nem mellékes, hogy vele együtt érkezett a Steelers teljes playbookja, így több legyet is ütöttünk egy csapásra. Harrison is üssön párat, mint a múltban, ezt kívánom..

harrison3.gif

akkor pedig ismét Super Bowl mérkőzésen őrjönghetek a kedvencekért. A lakótársak tudják, hogy a playoff meccseket már nyilvános környezetben óbégatom végig, így a szilveszteri meccsel letudták ezt az évet ők is :)

Letudja ezt az évet Jimmy G. is a mai napon. És méltán lesz büszke az idei teljesítményére Ő maga is és elismerően bólinthat egykori mentora Tom Brady is.

tb_for_jg.gif

 

 Sokan mondták, hogy nem ér első kört, meg Pats rendszerben jó csak és lutri. Azonban aki látta élesben játszani, az tisztában volt vele, milyen talentumú játékos is Ő valójában. Egyelőre száz százalékos teljesítményt nyújt kezdőként, hatból hat a mutatója. A San Francisco szurkolók pedig nagyon rózsásan látják a csapat jövő évi esélyeit. JG négyszer volt kezdő a 49ers-ben és mind a négy alkalommal győzelemre vezette a csapatát. Szó szerint vezette a győzelemre, tehát rendszerint Game Winning Drive kellett a sikerhez. És Jimmy minden esetben megcsinálta és eljuttatta a csapatát addig, ameddig kellett. Nagyon örültem mikor draftoltuk, nagyon reménykedtem benne, látva a fejlődését, hogy átveheti majd a stafétát a GOAT-tól. De a biznisz úgy hozta, hogy más csapatnál teljesedhet ki a karrierje.

jg2.gif

Friscoban piszkosul jól jártak vele és a következő idényben a play off is elérhető közelségbe kerülhet egy jó drafttal megtámogatva. Lynchet és a döntéseit elnézve a GM poszton, minden okuk megvan bizakodni. Akkor pedig a lakótársak is aggódhatnak, mert újabb lehetőség lesz a földrengésre a rájátszásban is egy-egy TD után.

jg1.gif

 

Boldog Új Évet Mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://newenglandpatriots.blog.hu/api/trackback/id/tr8913536645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása