Nem csak az első kiemelés, de a csoportgyőzelem is elúszni látszik a Bills elleni hazai vereség után. Sokan a bye weekre fogják a két vereséget, míg mások személyi hiányosságokban látják a magyarázatot. De a válasz ennél sokkal egyszerűbb és nincs is szükség hozzá nagy oknyomozásra.

A védelem

A Colts ellen 27, a Bills ellen 33 pontot nyeltünk be. Természetesen nem minden a védők hibája, hiszen volt blokkolt punt TD a speciális egységnek hála, és volt több short field opció is az ellenfeleknek, amikor a saját térfelünkön kezdhették a támadásaikat. Természetesen akadnak egyéni hibák, mint például a Hightower, McCourty páros szerelési kísérlete a Taylor TD-nél a meccs végén, vagy Barmore bemozdulás 4&7-nél a Bills ellen, de alapvetően a Buffalo elleni meccsre elfáradt ez a séma.

Nagyszerű újítás volt Belichickéktől ez a zónázós megoldás, ami tökéletesen megbénította az ellenfél nagy játékait és amikor zakatolt mellé a futójátékunk, akkor nem is volt semmi probléma a találkozókon. De a legfontosabb a zóna szempontjából, hogy érjen oda a nyomás, mert amennyiben ez nem történik meg, akkor ízekre szedi egy közepesnél gyengébb QB is. Jó példa erre a Texans meccsen Davis Mills teljesítménye is, aki addig az év során sikeres passzt se nagyon tudott adni, ellenünk meg három negyeden át - amire az első blitz csomagot a pályára raktuk - HOF kaliberű irányítónak tűnt.

A Bills gyengén muzsikál a cover2 ellen, így a zóna kellően össze tudja zavarni Josh Allent. De a Billsnél tudatosan dolgoznak ezen, hiszen a Saints elleni meccsükön már a „laposabb” útvonalakat favorizálták, amik gyakorlatilag kivonják a játékból a safetyket. Az első meccsünkön az időjárás meggátolta őket ennek alkalmazásában, de most láttuk mennyire sebezhetőek vagyunk ezeken az útvonalakon.

Isaiah McKenzie 38 yarddal rendelkezett a szezonban eddig, most meg Myles Bryant még bottal sem tudta ütni a nyomát, úgy jutott 100 yard fölé. És nem az a baj, hogy Bryant nem tudta vele tartani a lépést ezeken a gyors útvonalakon, ahol a sebességével élt a szélvész elkapó, hanem az, hogy erre nekünk az egész meccsen semmiféle válaszunk nem volt.

A Texans ellen a negyedik negyedig kellett várni az első nem 4 emberes pass rush csomagra, most gyakorlatilag végig kitartottunk ezen elképzelésünk mentén. Amikor skill setje alapján Judon és Barmore összehozza a passzsiettetést, akkor abból profitál a többi falember, a linebackerek és a teljes back7 is. Viszont abban a pillanatban, amikor ez a 4 man rush nem elég, máris elemeire zuhan a védelem. A hajlik de törik elv sérül, hiszen soha nem ér oda a nyomás, nincs esély a törés elkerülésére. A hajlás abból fakad, hogy idővel szűkül a terület és a nyomás is odaér majd rendszerint és ez a két elem többnyire megadja a sikeres védekezésünk alapját.

Már a harmadik Bills drive után látványosan vergődtem a séma váltás elmaradása miatt és ezen siránkoztam egész meccs alatt. Sajnos valamiért nem volt B terv. Vagyis volt, mert elkezdtünk emberfogást használni, de ez a lapos támadási séma ellen ugyanolyan hamvába holt kísérlet volt. Nem mertünk kockázatot vállalni és csatában meghalni, ha kell. Mi inkább a szép kivéreztetés mellett döntöttünk, mindezt úgy, hogy esélyünk sem volt a vérzés elállítására.

Az alábbi ábrákon jól látható, mennyire nem volt közünk az ellenfél irányítójának siettetéséhez, miközben minket liga átlagon belül támadtak:

És lehet ezt figyelmen kívül hagyni, de az amerikai fociban nem feltétlenül ott lesz a baj, ahol az okozat nekünk is látszik a képernyőn. A legtöbb esetben az ok egy teljesen más csapategységben keresendő. Ha nem megy a futás, akkor az OLine nagyobb ludas lesz benne, mint a futó. Ha nincs ideje az elkapóknak megfutni az útvonalat, mert a QB már nyomás alatt van, akkor nem a WR szekció lesz a hibás. Ha az irányító pontatlan és INT lesz belőle, azért nem az elkapó a felelős. Egyszerűen ehhez a zónához elengedhetetlen a nyomás, különben így fog kinézni a back7.

A Titans elleni ábránk így festett:

Szerintem mindenki látja a különbséget a nyomás elmaradását illetően.

Josh Allen nyomás nélkül teljesen alapdobásokat hajtott végre nagyon pontosan és a nagyobb különbség csak a Bills támadók dropjai miatt nem alakult ki sokkal korábban. Itt egy pillanatra ki is térnék rá, hogy mindenki elejti a lasztit, nem csak Harry. Csak amikor a védelem végig asszisztál hozzá, akkor több javítási lehetősége lesz a támadónak. Az ábrán kivehető, hogy melyik területet támadta a vendégcsapat és az, hogy zéró válaszunk volt erre.

Voltak a mérkőzésen olyan pillanatok, amikor 7 védőnk van coverageben 4 támadóra, és legalább három Bills támadó üresen volt ennek ellenére. Egyszerűen ez a védekezési forma nyomás nélkül nem tud működni.

Cserébe a QB futásokat se tudtuk limitálni, ami a fő szempontja lett volna még ennek a sémának. Allen lábon is sikerrel oldotta meg a feladatokat.

A jó hír ebben az, hogy elég a pressurenek odaérnie és máris ismét jól fog kinézni a D. Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor már odaértünk volna most is. Muszáj lenne nagyobb rizikót vállalni és blitzeket küldeni az ilyen esetekben, mert enélkül ez a 30 pont alap lesz gyakorlatilag bármelyik támadóalakulatnak ellenünk. Ha pedig 30 pontokat kell felrakni a pályára, ráadásul hátrányban játszva, akkor mi nagy bajban leszünk.

Támadók

A futás most is működött volna és nem is lett volna túl sok gondunk, ha nem adjuk el a labdát és nem épít ki a Bills tetemes előnyt, valamint a védelem nem átjáróház 6-9 perces driveokat biztosítva az ellenfélnek. Az idő múlása, és a védelmi stop hiánya, pont a futást vette el tőlünk. Márpedig akár tetszik, akár nem, a mi passzjátékunk a futásból épül fel. És hiába gondolja bárki, hogy annyira egyszerű ez, hogy egy újonc odamegy aztán megdobja, ez nincs így. Lehet ezt ennyire egyoldalúan nézni, de ez nem fedi a valóságot.

Mac Jones a nyomással nagyon küzd, főleg amikor ez blitz formájában ér oda. Távolra pedig továbbra is pontatlan. Sokan hiányolják a fantasztikus WR1-t a csapatból. Igazából ezt továbbra sem értem, hiszen a pontatlan labdát ő sem kapná el, az útvonalakkal pedig nem akad túl sok problémánk, hiszen majd mindegyik elkapónk jó benne.

Agholor nem rendelkezik látványos számokkal és elkapásokkal, de ahogy a secondarynek a nyomás, úgy kell az ő mélységi fenyegetése a Bourne, Meyers párosnak és a passzjátékunknak. Hozok két képet, ami nagyszerűen megmutatja miért fontos láncszem ő.

A Titans ellen:

A Colts ellen akkor romlottunk, amikor már nem volt fent, de így is jól kivehető mennyit profitálnak a többiek Agholor jelenlétéből.

És amikor nincs a pályán és a kutya se hiszi el, hogy mélyre megyünk passzal, avagy a Bills elleni lőlapunk:

Jól látható, hogy amikor van Agholor, akkor területeket nyit meg a többieknek, akik élnek is ezzel a lehetőséggel, hiszen ez az erősségük, erre épít az offense, erre épül a játékterv. Nem látványos, nem látjuk a fotelből, de elévülhetetlen érdemei vannak.

Amikor nincs Agholor, akkor beszűkül a pálya, feljebb játszik az ellenfél, a szűkebb passzsávok, és a Jonesra érkező nyomás szinte megöli az opcióinkat. Sokkal rosszabbul nézünk ki nélküle. Éppen emiatt én nem látom azt a WR1 hiányt, mert Jones egyelőre mélyre pontatlan és nem üzembiztos, ezért nem is tudjuk kihasználni Agholort mélységi támadásban. Ráadásul Bourne nem edzett egész héten, és ez meg is látszott a játékán. Ezt mindig furcsán olvasom, amikor egy sérült vagy nem edző játékost megváltóként fogadnak a szurkolók. Attól mert mi erőnk teljében ülünk a fotelben, az a játékos közelében nem lesz a jó formájának. Ez is olyan dolog, hogy lehet rá legyinteni, csak nem érdemes, mert az egyenlet fontos része.

Hétről-hétre leírtam, hogy amint ez offense komfortzónán kívülre kerül, onnantól borzalmasan döcögni fog, ezért nem vállalunk „béke időben” kockázatokat, mert nem akarunk magunknak akadályokat ásni a kisebb várható hozzáadott érték mellett. Mert a károk mindig jelentősebbek lesznek az egész hátralévő időre nézve, mint egy életben tartott, vagy TD-vel befejezett drive. Tökéletes példája volt ennek is a Bills elleni meccs, hiszen gyakorlatilag minden negyediknek nekimentünk, mert muszáj volt. Ez nem tökösség kérdése. Ha menni kell, akkor megyünk. Ha pedig a játék képe nem indokolja, akkor maradunk a bevált stratégia mentén.

A coaching

Sajnos ez a stratégia most egyáltalán nem működött és nem is sikerült változtatni. Ez egy óriási pofon volt azoknak, akik várták, egyre csak várták a minimum 5 emberes nyomást a meccs előrehaladtával, de nem kaptak belőle semmit. Nem sikerült McKenzie ellen sem kitalálni valamit, és ugyanazt a híg fost tettük fel az asztalra játékról-játékra. Az én tudásommal ez felfoghatatlan és értelmezhetetlen. Azonban mivel Belichick és stábja kicsit jobban vágja ezt a játékot nálam, biztosan volt oka annak, hogy ez így maradt. Én megpróbáltam volna mást is, ők nem tették és ha JCJ nem ejti el Allen passzát, akkor támadhattunk volna az egyenlítésért, ezzel a nagy semmivel is, amit előadtunk. Más kérdés, hogy akkor is jöhettek volna még egyet és a FG borítékolható lett volna. És nem is érdemeltünk győzelmet egy olyan meccsen, ahol az ellenfél minden támadásával a RedZone-ba jut, egyszer sem kell puntolnia. Belichick pályafutásában először fordult történt ilyesmi. Sajnos ez pont a csoport elsőségbe és a hazai pályába került.

Nem hiszem, hogy a bye week törte volna meg a lelkesedést, tempót. Egyszerűen a Colts ellen rengeteg egyéni hibát vétettünk, a Bills ellen pedig felmosták Belichickkel a padlót. Van ilyen, ő sem tévedhetetlen. Ami inkább érthetetlen, az a változtatás hiánya. Bryantet segítség nélkül hagyták a liga egyik leggyorsabb emberével és nem is próbáltuk meg elvenni ezeket az útvonalakt tőle.

A Colts és a Titans elleni meccsen az elkapók szeparálódása ellenünk így nézett ki:

Ehhez képest, amikor nem volt nyomás az ellenfél irányítóján, akkor a Bills elkapók szétkapták a zónát és a tempó különbség miatt az emberfogást is:

Ez a McKenzie stat a teljes sokk, mert képtelen volt a stáb bármit reagálni erre. De Knox, Sanders, Diggs és Kumerow is bőven az átlag felett szeparálódott. Kérdem én ezt látva, hogy vajon mi volt a játékterv? Mert ugye a Bills nem tud futni, nem is tette ezt. Singletary esélytelen volt értelmes haladásra.

Náluk Allen passzjátéka és a QB scramble a fő csapásirány. Ezt a két elemet ezzel a zónával esélytelenül próbáltuk limitálni, és amikor felsültünk a projekttel, akkor sem tudtunk érdemben hozzányúlni a rendszerhez, sem pedig változtatni rajta.

És jól látható a nyomás szerepe a mi szeparációnkat tekintve is. Amennyivel közelebb játszottak Jones-hoz, annyival kevesebb időnk volt elszakadni.

Szerencsére a Jaguars ellen bőven lehet erőt meríteni és kicsit rendezni a sorokat. De abból az esetleges győzelemből se vonjunk le majd olyan következtetéseket, hogy minden rendben van. Hiszen az csak annyit jelent majd, hogy működik a nyomás és a futójáték, valamint mi irányítjuk a meccs alakulását. Gyakorlatilag a pressure hiányzott tegnap, de az annyira nagyon, hogy tönkre is vágta a teljes védekezési sémát és ettől átjáróház lett a teljes védelem. Ez pedig komfortzónán kívülre rakta a támadókat, akik az órakontrollos futástól a passzjáték felé tolódtak el, egy a passzjáték ellen jobb védelem ellen.