New England Patriots az én szememmel


Az 53-as keret és az új korszak kezdete

2021. szeptember 01. - topin

  Mac Jones jött, látott és győzött. A fiatal irányító hatalmasat ment az előszezonban és kiszorította a veterán Cam Newtont a kezdő pozícióból. Már önmagában ez szenzációs hír lenne, de a csapat ezután kirakta a korábbi MVP-t. Ezen felül Myles Bryant elküldése okozott még meglepetést a kivágások…

Tovább

Patriots Előszezon #1 - PFF értékelések

A szakértők is értékelték a csapatot, így most lehetőségünk van összevetni a saját szemünk által látottakkal, hogy ők miként ítélték meg a játékosok szereplését.

Tovább

Patriots Előszezon #1

Bemutatkozott a 2021-es évben a Hazafiak gyülekezete és igen sok reményt keltő megmozdulást fedezhettünk fel a Washington elleni mérkőzésen.

Tovább

Rosterhelyzet posztonként: Irányítók

Az NFL-ben a legfontosabb poszt az irányítóé. Gyakorlatilag ezen el is bukhat egy amúgy jól összerakott társaság és a jó évek helyett nyűglődés következik, mire újra sikerül összegyűrni egy ütőképes csapatot. Ebből a szempontból a tavaly mindegy volt melyik QB-val próbálkozunk, mert jelentős…

Tovább

A 2021-es draft értékelése

Úgy gondoltam a csapat az idei szezonra nagyjából készen áll a Free Agency költekezés után. Legfőképpen egy irányító érkezését várta a szurkolótársadalom, én pedig személy szerint olyan választásokat, akik a jövőre kaphatnak nagyobb szerepet, idén pedig szituációs feladatokkal akklimatizálódnak az…

Tovább

Draft kitekintő és esélylatolgatás 3.rész – Futó és elkapó draft

Sokan vártak a free agency nyitása előtt, akár egy első körös elkapót a csapathoz. Ellenben a futóegység nagyon is egyben volt, így oda kevésbé favorizáltak a szurkolók újoncválasztást. Nézzük, milyen lehetőségeink akadnak az újoncbörzén ezt a két posztot figyelembe véve:  

Tovább

Free Agency értékelő - Podcast

A Patriotsnál kinyitották a pénzeszsákot és alaposan szórta a dollárokat Bill Belichick. A Podcastban jó alaposan kibeszéljük ezeket a lépéseket. De lesz szó a távozókról is, és szurkolói kérdésekre is válaszolunk.

Tovább

Mi az oka a gyenge támadójátéknak?

Egy posztonkénti bontással is fogok jelentkezni majd a szezon végeztével, de most inkább egy olyan kérdést boncolgatnék, ami szemre ugyan elég egyértelmű, de még szakértők is mentegetik a kialakult helyzetben a fő problémának látszó játékost.

Tovább
süti beállítások módosítása